Százezer közmunkást ültetnek vissza az iskolapadba

Százezer ember járhat iskolába a közmunkaprogramban résztvevők közül négy hónapig a téli időszakban, miközben...

  • MTI
Stiller Ákos

Százezer ember járhat iskolába a közmunkaprogramban résztvevők közül négy hónapig a téli időszakban, miközben megkapják a 49 ezer forintos juttatást - jelentette be az emberierőforrás-miniszter a Jezsuita Roma Szakkollégium szimpóziumán pénteken Budapesten.

A nemzeti társadalmi felzárkózás stratégiáról tartott előadásában Balog Zoltán kiemelte: ezek a közmunkások január 1-jétől érvényesíteni tudják a gyermekeik után járó adókedvezményt is.

Hangsúlyozta: százezer ember vehet részt az állam pénzén, elsősorban EU-s forrásokból többek között alapkompetencia-képzésben, így ha adott esetben nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, megteheti azt.

Hozzászólások

Központosítás, forráskivonás, rosszabbul teljesítő diákok - így változott a közoktatás az elmúlt 15 évben

Radikális átalakuláson ment keresztül a magyar közoktatás az elmúlt másfél évtizedben: a helyi döntések szerepe visszaszorult, az állami központosítás megerősödött, miközben csökkentek az oktatásra fordított források és romlottak a tanulói teljesítmények – állapítja meg az Educatio folyóiratban megjelent friss tanulmány.