Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Állítólag elgáncsoltak az ellenőrök egy diákot a Keletinél. A lány bűne az volt, hogy nem vett jegyet.

Elgáncsolt egy ellenőr egy diákot a Keleti pályaudvarnál múlt pénteken – írja a Bors.
A lap szemtanút idéz: „Egy húsz év körüli, törékeny lánnyal szemben intézkedtek az ellenörök.
Azt tudjátok, melyik városban a legdrágább egy diákbérlet? Innen kiderül.
A lány végül igyekezett kitérni a meglett BKK-sok elől és elmenni, mire egyikük kitette a lábát a lány elé. Megdöbbenve figyeltem, ahogy a térdére esik a kemény márványlapon, feje pár centire volt egy masszív oszloptól. Gáncsoló ellenőrünk rám pillantva rögtön a bokájához kapott eljátszva, hogy a lány megrúgta.” A lány a Borsnak elismerte, jegy nélkül utazott, mert sietett, és a metróból kifelé nem akarta odaadni személyijét az ellenőröknek. Egyikük erre rángatni kezdte, majd a lány a földre került, bár nem emlékszik rá, hogyan történt pontosan.
A felsőoktatásban tanulóknak nehezebb a bérleten való spórolás. Hogy miért? Ebből a cikkünkből kiderül.
„Fájt a jobb kezem, amire estem, és nem tudtam lábra állni. Elkezdtem sírni, mire ő kamuból megfogta a lábát, mintha neki is fájna” – mondta a diák.
A lap szerint végül nem büntették meg, de bocsánatot sem kéretek tőle.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.