Őrületes hintát épített a kertjében egy kísérletért

Amikor egy szakemberből előtör a gyermek.

  • Eduline

A hintával történő teljes átfordulás inkább a játszótéri legendákban, mintsem a tudományos kísérletekbből él. A tudományos félőrült videőkat készítő Colin Furze ezúttal az ellensúllyal ellátott hintát próbálta ki élesben.

Aki át akar egyszer fordulni a hintával a tengely körül, annak igazi oktatófilm minden sava borsával. Ugyanis a holtponton való átbillenés itt tényleg holtpontot érhet, hiszen ebben az esetben legalább 8 méter magasan  fejjel lefelé kell megtartania egy rövid ideig a saját testsúlyát, mindezt bizotosító kötés nélkül.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.