Orbán nagyon elégedett az új szakképzési rendszerrel

Elégedett az új szakképzési rendszerrel, és köszöni a sok munkát az iparkamarának - erről beszélt Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon.

  • eduline/mti
MTI

A kormányfő úgy fogalmazott: a kabinet helyes utat választott a duális szakképzési rendszerrel, de "az igazán jó hír, hogy ez az út, ez a politika, a jövő útja biztonságban van (...), legalább négy évig ezen az úton mehetünk tovább".

Orbán Viktor hangsúlyozta, a szakképzési rendszer adja az alapját a munkára épülő gazdaságpolitikának. Ezért megállapodást készülnek kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakban több tízmilliárd forintot fordítsanak a szakképzési rendszer fejlesztésére - közölte.

Megköszönte egyúttal az MKIK-nak, hogy az elmúlt években a kormány "elvszerű és elkötelezett" segítője volt a munkaalapú gazdaság megteremtésében, a kétkezi munka becsületének helyreállításában és a szakképzési rendszer megújításában.

Beszédében célként fogalmazta meg, hogy a szakiskolák ne a munkanélküliek, hanem a munkából élők számát gyarapítsák, a tanulók olyan mesterségeket tanuljanak, amelyekkel az iskola elvégzése után valóban elhelyezkedhetnek szakmájukban.

Ahhoz, hogy Magyarország legyen Európa egyik termelési központja - folytatta Orbán Viktor -, magasan képzett szakembergárdára van szükség: "a magyar szakemberek ma az ország legfontosabb versenyelőnyét jelentik".

A miniszterelnök a diákoknak azt mondta: aki már tizenévesen egy szakma sztárja, az jó úton halad, hogy sikeres ember is legyen. Hozzátette, reméli, hogy Magyarország hamarosan egy nemzetközi szakmai versenynek is otthont adhat majd. Az ehhez szükséges támogatást a kormány biztosítja - közölte. A Hungexpón rendezett VII. Szakma Sztár Fesztivált, a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét az MKIK szervezte.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.