Ontja magából a Youtube az online tanfolyamokat, csak éppen tök fölöslegesen

Csak a Youtube-bal megtanulhattok jógázni, gitározni, de teljesen ki is gyúrhatjátok magatokat. Legalábbis elvileg, mert a gyakorlatban ezeket a könnyen hozzáférhető „kurzusokat” szinte senki sem csinálja végig.

  • Eduline
pixabay.com

Talán pont az a gond velük, hogy erőfeszítés nélkül hozzáférhetők, így aztán egy átlagos netező abba kap bele, ami épp egy adott pillanatban megtetszik neki. Majd másnap rájön, hogy erre semmi szüksége, és bűntudat nélkül hagyja ott az egészet.

A Redditen írta valaki, milyen brutális mértékben zuhan a 30 napos oktatókurzusok nézőszáma a Youtube-on. Egy jógasorozat például 6,2 millió nézőt vonzott az első óra anyagával, a második pedig már csak ennek felét, a harmadik anyagra pedig a második nézőszáma is megfeleződött.

 

Ha elolvasod ezt a cikket, már büszke lehetsz magadra

A Vocativ felmérése szerint egy 30 napos Youtube-kurzust az emberek többsége egy hétig sem követ. Egy gitároktatást például 5100 felhasználó kezdett el – legalábbis ennyi volt az első rész nézőszáma -, a végére azonban mindössze 444-en maradtak.

A trendtől csak egy testépítő tematikájú videósorozat ütött el: a 30 napos kihívás első és utolsó videóját is ugyanannyian látták. Azonban ez is csalóka, mivel a köztes videókat alig nézték. Az utolsó videóra is valószínűleg az előtte-utána fotók irányították rá a figyelmet.

 

Rászálltak a Wikipediára az amerikai egyetemek, de ez mindenki számára jó hírA világhírű MIT minden tudományos tananyagát ingyen elérhetővé tette
Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.