Botrány tört ki a legokosabb emberek szokásos éves buliján?

Napi átlag 2,5-ről napi 25-re nőtt a kizárólag magas IQ-val rendelkező embereket befogadó Mensa nevű szervezetbe jelentkező száma Svédországban, miután múlt hét szombaton rendőrök vetettek véget a szokásos éves bulijuknak, amit az eskilstunai Elite Hotelben rendeztek meg - írja az Index.

  • Eduline
Shutterstock

Egyes újságokban a történet úgy jelent meg, hogy a szervezet tagjai a hotel folyosóin ittak, és reggel négy körül valaki elkezdett a hotel tetején dobolni, de a Mensa szóvivője szerint ez erős túlzás, és valójában csak annyi történt, hogy az egyik tagjuk talált egy dobszerkót a hotel konferenciatermében a színpadon, amin dobolni kezdett.

Az Index azt írja, az egyébként teljesen józan Mensa-tagnak aztán szóltak, hogy nem tartózkodhat a teremben, mire ő bocsánatot kért, és kiment.

A Mensa szóvivője azt is elmondta, hogy bár örülnek a sok új jelentkezőnek, ha valaki csak a bulik miatt csatlakozna, az inkább keressen valami más szervezetet magának.

Zseniális, ingyenes IQ-teszt: nézd meg, hány pontot szereznél

Íme, a Mensa HunarIQa tesztje, ami ráadásul ingyenes. A Mensa HungarIQa tesztje a leírás szerint a fluid intelligenciát méri, "ezt a képességünket használjuk, amikor nem tudjuk, mit kell tennünk, vagyis amikor olyan problémákat kell megoldanunk, amelyek újszerűek számunkra, és amelyek megoldásakor nem támaszkodhatunk korábban már elsajátított ismeretekre".

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

Szélesebb jogköröket adna a szülőknek az óvodákban és iskolákban a Gyermekjogi Civil Koalíció

A szülők erősebb beleszólási lehetőségeitől az iskolai zaklatás kezelésén és az inkluzív oktatás fejlesztésén át a roma tanulók szegregációjának visszaszorításáig számos oktatási reformjavaslat szerepel abban a több mint százoldalas gyermekjogi csomagban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció adott át Bódis Krisztának. A dokumentum az oktatás mellett a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának problémáira is rendszerszintű megoldásokat javasol.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.