Közel 500-an tanulnak börtönőrnek

Januárban indult képzésük két helyszínen, Nyíregyházán és Budapesten, 476 olyan civil kezdte meg tanulmányait, aki börtönőr szeretne lenni. A tapasztalatok nagyon kedvezőek - mondta a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója az M1-en.

  • MTI

Szabó Zoltán közölte: a képzéseken részt vevők az első, úgynevezett rendvédelmi alapmodulon vannak túl, amely egységes a rendvédelmi szerveknél. Ebben általános katonai ismereteket, szervezeti kultúrát, jogi alapismereteket, lőelméletet tanítanak.

Pozitívak a tapasztalatok, mert túl az első megméretésen nagyon kevés a lemorzsolódó - emelte ki. A következő három modulban indul el a szűkebb szakmai képzés, amelyben őröket, segédfelügyelőket és felügyelőket képeznek a bv-intézeteknek - ismertette.

 

Börtönőröket képeznek a Nyíregyházi Egyetemen: a jövő hiányszakmája?

A Nyíregyházi Egyetem ad helyet az új fegyőrök képzésének januártól, erről kötött együttműködési megállapodást pénteken a Nyíregyházi Egyetem és a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (BVOTRK) - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel.

A képzés négy modulból áll, hat és fél hónapig tart és OKJ-s képesítést ad - mondta. Hozzátette: ezután munkába állhatnak a sikeresen vizsgázók, de ez csak a képzési rendszer első lépcsőfoka. Szabó Zoltán elmondta azt is, hogy a 476 jelentkező civil, aki börtönőr szeretne lenni. A toborzásra részben a bővítési program, részben a folyamatos fluktuáció miatt van szükség - közölte az igazgató.

Hangsúlyozta: az életpályamodell bevezetése óta vonzóbb lett ez a szakma, mivel létbiztonságot ad, a képzési rendszer pedig lehetőséget ad a továbblépésre.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.