Ilyen változások is várhatnak a szakiskolákra?

Az iskolastruktúrán, a pályaválasztás, a szakképzési ösztöndíj odaítélésének gyakorlatán és a szakiskolák gazdasági önállóságának mértékén is változtatni kellene annak az országjáró roadshow-nak a tapasztalatai szerint, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Munkaügyi Hivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) illetékesei konzultáltak a szakközép- és szakiskolák igazgatóival - írja a Napi Gazdaság.

  • MTI
Túry Gergely

A lap pénteki cikke szerint megyénként 30-40 igazgató és helyettese vett részt a roadshow rendezvényein, így több mint 700 szakképzési szakembert vontak be a konzultációba. 

Vargáné Bérces Bernadett, a zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója a lapnak elmondta: a szakközépiskoláknak az érettségivel együtt OKJ-s végzettséget is adniuk kellene. Emellett további részszakképesítések szükségesek, hogy az oktatásból a tanulmányok közben kihullók is rendelkezzenek valamilyen képesítéssel, a továbbtanulni szándékozók pedig még az iskolában specializálódhatnának a szakmájuk területén. A nappali rendszerben történő szakmai képzés esetében pedig a 21 éves életkori határt is el kellene törölni. 

A bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola igazgatója, Virág Tibor az intézmények gazdálkodási önállóságát helyezné fókuszba. Az NGM jövőbeli szakmai felügyelete örvendetes, ugyanakkor a szakiskolák saját bevételei lehetővé teszik, hogy megtartsák pénzügyi függetlenségüket. Ez ráadásul az állami finanszírozás kiváltását is biztosítaná – hangsúlyozta.

A szakképzési roadshow-t hasznosnak ítélte az NGM szak- és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára is. Odrobina László szerint olyan javaslatok hangzottak el, amelyek mind a szakképzés, mind a duális képzés közoktatáson belüli kiterjesztését szolgálják.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.