Ennyibe kerül ma a jogsi megszerzése: érdemes felkészülni

Legkorábban 16,5 éves kortól lehet elkezdeni a jogosítvány megszerzésének sokszor rögös útját, de még mielőtt bárki belevágna, érdemes tudni, hogy mennyi pénzt emészt fel az egész folyamat. A bukások és a pótórák alaposan megdobhatják a jogsi árát.

  • Eduline
pixabay.com

Az elméleti oktatással kezdődik minden. Itt figyelni kell a határidőre, ugyanis a tanfolyam megkezdésétől számított egy éven belül sikeres vizsgát kell tenni, különben kezdheti a tanuló elölről. Az elméleti oktatás átlagosan 20-30 ezer forintba kerül, a vizsga díja rögzített, 4600 forint. Olcsóbb lehet a tanfolyam, ha online végezhető kurzusra jelentkeztek.

A legalább 30 órás gyakorlati tanfolyam a jogosítványszerzés legköltségesebb része, a 11 ezer forintos vizsgadíjjal együtt ez akár meg is haladhatja a 100 ezer forintot. Persze ez is autósiskolától függ, de az áron általában úgy lehet spórolni, hogy minél kevesebb pótórát vesztek, a 30 órán felüli órák ugyanis jóval drágábbak.

Az orvosi alkalmassági vizsgálat és az elsősegély tanfolyam együttes ára 20-25 ezer forintot is kitehet.

Összesen tehát legalább 150 ezer forint körüli összegre kell számítani annak, aki jogosítványt szeretne. Arra azonban fel kell készülni, hogy a pótórákkal és az esetleges bukások miatti újabb költséges vizsgadíjakkal együtt ez az összeg rossz esetben akár a 200 ezer forinthoz is közelíthet.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.