Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma már a mérnöki, építészeti és üzleti területen is lekörözik a lányok a fiúkat, derül ki egy friss felmérésből.

Ma már a mérnöki, építészeti és üzleti területen is lekörözik a lányok a fiúkat, derül ki egy friss felmérésből. A hagyományosan „fiúsnak” tartott foglalkozásokhoz kapcsolódó tantárgyakból már 14-16 évesen jobban teljesítenek a lányok – adta hírül a The Telegraph.
Az adatokat Nagy-Britannia egyik legnagyobb vizsgaközpontja hozta nyilvánosságra. Az is kiderült, hogy a lányok már elsős korukban jobban teljesítenek, és ez így marad később is: míg tavaly 62 százalékuk szerzett legalább négyes bizonyítványt a kisérettségin, a fiúknak csupán 55 százaléka.
A különféle szakközépiskolák és szakiskolák már 14-18 éves korban a munkaerőpiachoz kapcsolódó tantárgyakat oktatnak a diákoknak. Az adatok szerint az üzleti és mérnöki tanulmányokból a lányok 28, míg a fiúknak csupán 17 százaléka teljesített kiválóan. Hasonló helyzet az építőipar területén is. Az örök kérdés: tényleg jobbak a fiúk matematikából? Összefoglalónkat itt olvashatod.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.