Díjat nyert a varázslóiskola

Rekordnak számító trófeamennyiséget gyűjtött össze J. K. Rowling új drámája a legrangosabb angliai színházi díjátadón.

  • eduline/mti

Kilenc trófeát gyűjtött össze Rekordszámú, kilenc trófeát gyűjtött a Harry Potter és az elátkozott gyermek című új brit dráma vasárnap este a londoni Royal Albert Hallban.

A legrangosabb brit színházi díjak átadásán a J. K. Rowling regénysorozata nyomán született színmű megkapta többek között a legjobb új darab díjat is.

A dráma a harmincas éveiben ábrázolja Harry Pottert és barátait, akiknek már a gyermekei járnak a Roxfort varázslóiskolába - idézte fel a BBC News.

Ennyit ér J. K. Rowling széke, amin ülve a Harry Pottert írta

Az illetékekkel együtt 395 ezer dollárért (108 millió forintért) árverezték el J. K.Rowling hétköznapi külsejű székét, amelyen ülve a Harry Potter-regényfolyam első két részét írta a brit írónő. A Heritage aukciósház szerdai New York-i árverésén 45 ezer dollár (12,7 millió forint) volt a kikiáltási ár.

Az alkotóknak ismét sikerült pazar színészgárdát foglalkoztatniuk, a felnőtt Harry Pottert alakító Jamie Parker a legjobb színész, a Hermionét játszó Noma Dumezweni pedig a legjobb színésznő elismerést kapta meg. A mellékszereplők mezőnyéből a Scorpius Malfoyt alakító Anthony Boyle is Olivier-díjat vehetett át. A darab rendezőjeként John Tiffany szintén díjat kapott, és több technikai trófeát is átvehetett a produkció.

"A képzelet ereje végtelen. És erre most nagyobb szükségünk van, mint valaha"  - mondta köszönőbeszédében Tiffany.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.