Bezárják a budapesti planetáriumot

Azonnali hatállyal bezár a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) Budapesti Planetáriuma, amelynek épülete oly mértékben beázott az augusztus 22-ei esőzéstől, hogy a látogatókat fogadó helyiségek állapota életveszélyessé vált - közölte az intézmény az MTI-vel kedden.

  • MTI

A közlemény szerint a látogatók biztonságát és az épület vagyonbiztonságát szem előtt tartva döntöttek a planetáriumi műsorok vetítésének leállításáról.

A planetárium csillagászati előadásai helyett az érdeklődőket a fővárosi TIT Uránia Csillagvizsgáló épületében várják háromdimenziós vetítésekkel, köztük a Világegyetem, a Világűr meghódítása, valamint a Csodálatos Univerzum című műsorokkal - olvasható a közleményben.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.