Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Aki nem végzi el a 11. osztályt, az nem ülhet volán mögé - szól a kormány ötlete.

A Profit.ro gazdasági lap által megszerzett, csütörtökön közzétett tervezet a kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a jogosítvány kibocsátását.
A megoldással az európai uniós irányelvekhez igazodva felére csökkentenék a halálos közúti balesetek számát Romániában az elkövetkező három évben.
"Romániában az oktatási törvény szerint jelenleg az iskola előtti úgynevezett felkészítő osztály, illetve az elemi iskola nyolc osztályának és a középiskola első két osztályának elvégzése kötelező" - írja a Propeller. Az iskolakötelezettség 18 év maradt.
A fenti két követelmény alapján egyértelműsítenék, hogy csak 18. életévét betöltött, 11. évfolyamot elvégzettek jelentkezhesenek, ezáltal bizonyosodnának meg arról, hogy rendelkeznek a közlekedési szabályok megértéséhez és elsajátításához szükséges értelmi képességekkel.
Jogosítványt szereznétek? A legfontosabb tudnivalók
Legalább 100 ezer forintos költséggel kell számolnotok, ha autóvezetői jogosítványt szeretnétek szerezni. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az árakról, a határidőkről és a szabályokról. Árak A KRESZ-tanfolyamért 20-30 ezer forintot kell fizetnetek, de választhatjátok az online verziót is: ez 15 ezer forintba kerül, és otthonról elvégezhetitek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).