Az érettségizettek és a végzett hallgatók is vállalhatnak diákmunkát

Augusztus 29-től a diákigazolvány érvényességéig (a tavaszi félév után október 31-ig, az őszi félév után március...

  • Eduline
MTI - Balázs Attila

Augusztus 29-től a diákigazolvány érvényességéig (a tavaszi félév után október 31-ig, az őszi félév után március 31-ig) tart a végzős középiskolások és hallgatók tanulói, illetve hallgatói jogviszonya, így ebben az időszakban ők is vállalhatnak diákmunkát - írja az Edupress. A diákok jogviszonyával, annak érvényével és igazolásával kapcsolatos változásokat kormányrendelet szabályozza.

A korábbi szabályozás miatt - az utolsó vizsga letételekor megszűnt a jogviszony - sem az érettségizettek, sem a mesterképzésre készülő diákok nem vállalhattak diákmunkát: a problémára az iskolaszövetkezetek érdekképviseletei hívták fel a figyelmet.

Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének közleménye szerint azokra, akik nem tanulnak tovább, 30 százalékos munkanélküliség vár, a 100 ezer végzős közül pedig több mint a diákok felének nincs semmilyen munkatapasztalata. Nekik komoly segítséget jelent, hogy az első hónapokban szervezett formában, biztonságban, az iskolaszövetkezetek számára biztosított kedvezményeket élvezve ismerkedhessenek meg a munka világával - írták a közleményben.

A magyar felsőoktatásban jelenleg 234 ezer fő tanul nappali tagozaton, 45 százalékuk pedig munkát is vállal a tanulmányok mellett. Az iskolaszövetkezeti keretek között munkát vállalók száma öt év alatt 102 ezer főről 135 ezer főre emelkedett, 70 százalékuk a felsőoktatásban tanul. Az Európai Unióban a 25 év alatti munkanélküliek száma 5,5 millió fő, ez öt év alatt 40 százalékos emelkedést jelent. Magyarországon ez idő alatt 18 százalékról 28,1 százalékra emelkedett az arány, ami 56 százalékos növekedés, azaz jóval az Unió átlaga felett van. Milliárdokat szán az Európai Unió a 25 éven aluliak elhelyezkedésének támogatására: erről itt olvashattok.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.