Átalakítják a könyvelők továbbképzéseit

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is időszerű a könyvelők továbbképzési rendszerének átalakítása, a tárca az...

  • MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is időszerű a könyvelők továbbképzési rendszerének átalakítása, a tárca az elektronikus képzési forma bevezetését támogatja. Hozzátették: a szakmai szervezetek bevonásával a tárca már előkészítette szabályozások átalakítását.

Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a héten a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ugyanis ezt nem tudják bizonyítani, azokat a tárca törli a nyilvántartásból.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete egyetért a könyvelői szakmai tisztulásával, de jelezték: szeretnénk elérni, hogy a rendszer ésszerűen szűrjön. Felhívták a figyelmet arra, hogy az oktatáson való részvétel alól felmentést kizárólag az kaphat, aki a továbbképzés elmulasztásakor sem dolgozott könyvelőként. Ezért javasolták, hogy a feltételek között szerepeljen az oktatás pótlási lehetősége is.

Az NGM közölte: a már előkészített előterjesztésben szereplő e-learning oktatás bármely regisztrált könyvviteli szolgáltatást végző számára választható lenne, mint elektronikus továbbképzési lehetőség. A szakmai továbbképzés új formája minden továbbképzésre kötelezett számára biztosíthatná a továbbképzésekhez való könnyebb, egyszerűbb, költségkímélőbb hozzáférhetőséget, ugyanakkor ugyanezen lehetőségek érvényesítése megoldást kínálna az akkreditált továbbképző intézmények számára is.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.