Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A római kormány szerint álomvilágban élnek és nem akarnak szembenézni a valósággal az olasz fiatalok, akik még mindig...

A római kormány szerint álomvilágban élnek és nem akarnak szembenézni a valósággal az olasz fiatalok, akik még mindig úgy gondolják: nem kell a családi fészektől eltávolodni ahhoz, hogy munkát és megélhetést találjanak - olvasható a Der Spiegel című német napilap internetes oldalán.
Anna Maria Cancellieri belügyminiszter a Tg24 hírcsatornának nyilatkozva kifogásolta a fiatal felnőtt korosztálynak az álláskereséshez való hozzáállását. Mint mondta, egyszerűen nem érti azt, hogy miért csak "anyuci és apuci oldalán", a szülővárosukban keresnek munkát a fiatalok. Túl sok olasz még mindig nem veszi észre, hogy "a biztos munkahelyek" korszakának vége, és nem vesz tudomást a modern világ által megkövetelt mobilitásról.
A szakértői kormány élére került közgazdász professzor, Mario Monti is ezt hangoztatja. Az olasz miniszterelnök múlt héten az egyik televíziós műsorban elmondta: "a fiataloknak hozzá kell szokniuk, hogy nem lesz biztos, állandó munkahelyük", amely Monti szerint az egyhangúsággal egyenlő, míg a változatosság gyönyörködtet.
Elsa Fornero munkaügyi miniszter a torinói egyetemen hétfőn tartott előadásában egyértelműen értésre adta: "A stabil munkahely egy illúzió". Ez Fornero szájából kicsit hiteltelenül hangzik - vágott vissza több blogger - mivel a miniszter asszony férjével együtt Torinóból származik, ott is dolgozik, de még a lányaik is Torinóban találtak munkát.
A római vezetők noszogatása bizonyos szinten érthető. Kétségtelen tény, hogy az olasz fiatalok túl sokáig maradnak a szülői házban. Valóban elgondolkodtató, hogy a 18 és 34 év közötti korosztály kétharmada a "mammával" (anya) él a "mamahotelben". Ez a ráta európai viszonylatban kiugróan magasnak számít, hiszen Németországban 40, Franciaországban pedig csak 30 százalék a szülőkkel egy háztartásban élő fiatalok aránya. Magyarországon a 25 és 34 év közöttieket vizsgálva a nőknek 27,2, a férfiaknak pedig 42,5 százaléka él a szüleivel.
De Olaszországban nemcsak az akarat hiányzik az önállósághoz, hanem a munka is. A fiatalkori munkanélküliségi ráta 30 százalékra kúszott fel, míg az európai uniós átlag 21,6 százalék volt 2011 harmadik negyedévében. Ráadásul a 30 év alatti olaszok körében minden negyedikről elmondható, hogy nem dolgozik, nem tanul, és nem is képezi tovább magát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.