Adyról és Petőfiről hallgatnak előadást a veszprémi börtön lakói

Budapesti művészek látogattak el a veszprémi börtön lakóihoz, hogy együtt irodalmazzanak egy kicsit.

  • Eduline

A Magyar Nemzet számolt arról, hogy a Nézőművészeti Kft. Ady/Petőfi című előadása ezúttal a veszprémi börtönben A rendhagyó irodalomórával kiegészült előadást a csapat két tagja, Katona László és Kovács Krisztián adták elő, a darabot pedig Scherer Péter rendezte.

Az előadás műsorfüzetében a következő ismertető olvasható:

Az új, Ady/Petőfi címmel készített bemutatójuk egy rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyességgel kísérli meg közel hozni nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy ők is “csak” hús-vér emberek voltak, mert is fontos, hogy mi van a verseken, költeményeken túl. Mi az, ami közös a most hallgató, olvasó diákban és a 200 évvel korábban élt “nemzeti hősben”?

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a börtön lakói nagy figyelemmel és sok kérdéssel fogadták a hozzájuk érkező produkciót.

Igazán bámulatos felajánlást tettek az Eötvös végzős diákjai

Az Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén ne nekik kedveskedjenek ajándékokkal. A gimnázium egyik végzős diákja az alábbi bejegyzést osztotta meg közösségi oldalán: Kedves Ismerőseim! Május 6-án elballagok, búcsút veszek az iskolámtól. Osztálytársaimmal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk fogyatékos fiatalokon segíteni a ballagásunk alkalmából.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.