Már most legalább 300 ezer forintot kell fizetni a jogosítványért. De mi kerül ennyibe?

Korábban már írtunk arról, hogy augusztustól drágulás várható az autósiskoláknál, így akár félmillió forintba is kerülhet majd a jogosítvány megszerzése. Most még 300 000 forint körüli kiadással - persze csak akkor, ha minden vizsga elsőre sikerül.

  • Székács Linda

Meglepő, de a KRESZ-tanfolyamért több vidéki autósiskolában többet kell fizetni, mint Budapesten - az egyik győri iskolában 50 ezer forint a tantermi és az online KRESZ-tanfolyam is, Békéscsabán pedig 59 400 forintért találtunk hagyományos kurzust, online megoldást pedig nem is kínálnak.

A fővárosban még mindig népszerű az e-learning lehetőség, ráadásul ez körülbelül ötezer forinttal olcsóbb, mint a tantermi képzés, amelynek ára több autósiskolában 45 ezer forint körül mozog.

A legtöbb autósiskolában a gyakorlati, tehát a forgalomban töltött órák díja 7000-7500 forint/óra, ezekből viszont minimum huszonkilencet kell venni, ami így 203 és 217 000 forint közötti kiadást jelent. Némi szerencsével persze lehet olyan autósiskolát is találni, ahol egy óra „csak” 5990 forintba kerül, ami összességében 40 000 forinttal csökkenti a kiadásokat - nagy különbséget itt nem találtunk a budapesti és a vidéki árak között.

Vizsgadíjak

Ha ezeket összeszámoljuk, csak az elméleti és a gyakorlati tanfolyam ára 250-260 000 forint között mozog, ám ez az összeg még nem tartalmazza a vizsgadíjakat. A KRESZ-vizsga díja egységesen 4600, a forgalmi vizsgáé pedig 11 000 forint.

Ahhoz, hogy a tanfolyamot egyáltalán elkezdhesse valaki, kell egy orvosi alkalmassági vizsgálat (7200 forint). A jogosítvány megszerzéséhez el kell végezni egy elsősegély-tanfolyamot, amely 10-17 ezer forint közötti összegbe kerül, és elsősegélyvizsgát is kell tenni, amiért külön 8200-12 100 forinot kell fizetni.

300 ezer forint körüli kiadással kell számolni

Ha szerencsénk van, és elsőre sikerülnek a vizsgák, még 4000 forintot kell fizetnünk a jogosítvány kiállításáért, így összesen 295-310 000 forintba kerül a jogsi megszerzése. Igaz, a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb tanulóvezető kénytelen plusz forgalmi órákat venni, ha tényleg szeretne (viszonylag) gyakorlottá válni, vagy egész egyszerűen megbukik a forgalmi vizsgán.

Tíz pluszóra körülbelül 60-70000 forintba kerül, ráadásul ha a vizsgadíjat is újra be kell fizetni, a bukás plusz költségei a 90 000 forintot is elérhetik.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.