Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megvan a lista, melyik diplomákkal vagy szakmákkal lehet most a legtöbbet keresni. Ti is ilyen pályára készültök?
A légiforgalmi irányítók 1,97 millió forintos bruttó keresete mellett: ők keresnek a legjobban Magyarországon, 30 százalékkal többet, mint a második helyezett törvényhozók, miniszterek, államtitkárok - írja a Pénzcentrum. A lap egy húszas listát is összeállított a legnagyobb fizetésekről:
Tehát elmondható, hogy a legjobban keresők fele a pénzügyi, gazdasági szektorban dolgozik, tehát ma még az informatika mellett ezt éri meg a legjobban tanulni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.