Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mivel egy jogsi megszerzése elég borsos árban van, így többeknek segíthet ez a támogatás.
A KRESZ-tanfolyam és -vizsga árából ugyanis maximum 25 ezer forintot visszakaphattok. Mivel az elméleti tanfolyamért általában 25-45 ezer forintot kell fizetni, a KRESZ-vizsga pedig országszerte 4600 forintba kerül, így a támogatás nyilván nem fedezi az egészet, de segíthet a kiadások csökkentésében.
Alapesetben a lehetőséggel csak akkor élhettek, ha a vizsga napján még nem töltöttétek be a 20. életéveteket, illetve a kérelmet a sikeres vizsga letétele után egy éven belül leadjátok. A koronavírus-járvány miatt viszont most akkor is igényelhetitek a támogatást, ha a 20. életéveteket 2020. március 11. és június 17. között töltöttétek be, és a sikeres KRESZ-vizsga napja a 2020. december 31-éig terjedő időszakra esik. Továbbá, ha a 20. életéveteket 2020. november 4. és a 2021-ben újonnan kihirdetett veszélyhelyzet megszűnése között töltitek be, és 2021. június 30-ig sikeres vizsgát tesztek.
Ugyancsak fontos tudnotok, hogy a támogatás csak a „B” kategóriás jogosítványhoz szükséges tanfolyam és vizsga díjára vonatkozik, más kategóriákra nem.
Mennyibe kerül egy jogosítvány megszerzése?
Nagyjából 220-260 ezer forinttal kell kalkulálnotok, de iskolától és az esetleges pótóráktól, vizsgaismétlésektől függően ez akár ennél jóval borsosabb is lehet. Az idei árakról itt írtunk részletesebben:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.