Nagyobb hangsúly lesz a duális képzéseken: biztos, hogy jó lesz?

Szeptembertől sokkal nagyobb hangsúly kerül a gyakorlati képzésre a szakképzéseken belül. Gosztonyi Gábor, a PSZ szakképzésért felelős alelnöke beszélt arról, hogy milyen kérdések és problémák jöhetnek elő.

  • Eduline

Szeptembertől már a duális képzésre helyezik a hangsúlyt a magyar szakképzésben, vagyis elengedhetetlenül szükséges, hogy a szakmát tanuló diákok találjanak olyan céget, amelyik elvállalja a gyakorlati képzésüket – írta meg a Magyar Hang. A jelenlegi helyzetben, a világjárvány miatt számos kis- és középvállalkozás mondta vissza a nyári gyakorlatokat. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) többször jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, hogy szerintük értelmetlen jelenlegi formájában erőltetni a duális képzést – mondta a lapnak Gosztonyi Gábor, a szakszervezet szakképzésért felelős alelnöke.

„A magyar kis- és középvállalkozói szektornak legfeljebb fél-egy évre van jövőképe, nem lehet elvárni, hogy több évre vállalják a diákok foglalkoztatását, amikor a saját jövőjüket sem látják több évre biztosítva” – tette hozzá szakszervezeti vezető. Elmondta, hogy úgy látják, hiába az új rendszer, a diákoknak nem lesz hol dolgozni, a gyakorlatot elvégezni. A minisztérium szerint a járvány nem ok arra, hogy elhalasszák a törvény bevezetését, a szakszervezet azonban már most több visszajelzést kap a problémákról.

Szerinte rengeteg diák kénytelen az iskolában végezni a nyári szakmai gyakorlatát, mert tavasszal értesítették a vállalkozók őket, hogy nem tudják vállalni a nyári szakmai gyakorlatot a gazdasági nehézségek miatt. Kiemelte, különösen azokban a régiókban jelent majd ez problémát, ahol nincs olyan nagyvállalat, amely a szakképző intézmények tanulóinak nagy részét fogadni tudja.

És van olyan ágazat is, ahol ez a régiótól és a gazdasági válságtól függetlenül is gondot jelent: a „szépészeti” ágazatban (fodrászat, kozmetika), ahol nincsenek nagyvállalatok, kifejezetten nehéz duális képzést szervezni a tanulóknak.

- mondta Gosztonyi Gábor.

A PSZ alelnöke szerint az is problémát jelenthet, hogy a szakképzésről szóló egyeztetéseken nem vehettek részt a területi kereskedelmi- és iparkamarák képviselői, ott csak az országos szervezet, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara képviseltette magát, emiatt a regionális szempontok kevésbé jelentek meg.

Milyen alapszakmákat tanulhattok szeptembertől?

Az OKJ-s képzések teljes kifutási ideje 2020. december 31., de szeptember 1-jétől már a Szakmajegyzékben található alapszakmákat oktatják majd a felnőttképzésekben. Mutatjuk, hogy a továbbfejlesztett szakképzési rendszerben milyen szakmák közül válogathattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.