Jogosítványt szeretnétek? Ennyit kell rá félretennetek

Mennyibe kerülnek az elméleti órák, a gyakorlat és a vizsga? Milyen egyéb költségei lehetnek a jogosítványszerzésnek, és mikor igényelhetitek vissza a KRESZ-vizsga árát? Mutatjuk őket.

  • Eduline

Egy jogosítvány megszerzésére nagyjából 150-180 ezer forintot kell szánnotok, de iskolától és az esetleges pótóráktól, vizsgaismétlésektől függően ez akár ennél jóval borsosabb is lehet.

Az elméleti tanfolyamért összesen 15-40 ezer forintot kell fizetni, ami attól is függ, hogy hagyományos tantermi, vagy e-larning tanfolyamot választotok. A KRESZ-vizsga pedig országszerte 4600 forintba kerül. Ha még nem töltöttétek be a 20. életéveteket, akkor a tanfolyam és a vizsga árából 25 ezer forintot visszaigényelhettek – ennek részleteiről itt olvashattok.

A gyakorlati órák 3500-5500 forint között mozognak, de a hétvégi, a kora reggeli és a késő délutáni órák általában drágábbak. Ahhoz, hogy vizsgázni mehessetek legalább huszonkilenc órát – azaz 580 kilométert – kell vezetnetek. Erre a részre tehát nagyjából 101 500-159 500 forintot kell félretennetek. A forgalmi vizsga díja 11 ezer forint.

Az elsősegély-tanfolyam 5-12 ezer forintba, a vizsga pedig 6-10 ezer forintba kerül. Az orvosi alkalmassági vizsgáért nagyjából 7000 forintot kérnek el érte.

Korábban írtunk róla, hogy az ország minden részében újraindultak a közlekedési vizsgák. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés - maszk és kesztyű - viselése. Arról pedig, hogy a világjárvány miatt hogyan változnak az elsősegélyvizsgák, itt olvashattok részletesebben.

Nem kell pótolni az elmaradt elsősegélyvizsgákat

Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, hogy nem kell pótolnia az elsősegély vizsgát azoknak, akiknek anélkül adták ki a jogosítvány.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.