Ennyibe kerül a jogosítvány megszerzése 2019-ben: itt vannak az árak

150 és 180 ezer forint közötti kiadással kell számolniuk azoknak, akik B kategóriás jogosítványt szereznének. Mutatjuk a 2019-es árakat.

  • Eduline

Több autósiskola tanfolyamdíjait néztük át, ezekből kiderül, hogy az elméleti képzés 15 és 30 ezer forint között mozog, míg a KRESZ-vizsga díja országszerte 4600 forint.

A gyakorlati órák díja 3500-5000 forint között mozog – a díjszabás egyébként attól is függ, hogy milyen időpontban szeretnétek gyakorolni a vezetést, a hétvégi és a késő délutáni órák általában drágábbak, a minimális óraszám pedig huszonkilenc. A forgalmi vizsga díja 11 ezer forint. Vagyis 150 és 200 ezer forint közötti összeggel számolhattok, bár több autósiskola engedélyezi a részletfizetést.

Az elsősegély-tanfolyam díja 5 és 12 ezer forint körül mozog (de bővített tanfolyamokra is lehet jelentkezni, ezekért valamivel többet kell fizetni), míg a vizsgadíj 8200 forint. Plusz költséget jelent még az orvosi vizsgálat.

Fontos, hogy a 20 évnél fiatalabbak a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját visszaigényelhetik az államtól, maximum 25 ezer forintot kaphatnak vissza. Erről bővebb infót itt találtok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.