Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A 16 és 29 év közötti fiatalok 68,2 százaléka még a szüleivel élt 2017-ben az Európai Unióban - közölte az Eurostat.
Az uniós statisztikai hivatal friss felmérése szerint az arány a fiatal férfiak körében 73,3 százalék, a nőknél ennél alacsonyabb, 62,9 százalék.
Bár különböző mértékben, de a tagállamok mindegyikére igaz, hogy a nők korábban költöznek el a szülői házból. A nemek közötti különbség ezen a téren Bulgáriában és Romániában a legnagyobb, Máltán és Svédországban a legkisebb.
A korcsoportbeli férfiak legnagyobb hányada Horvátországban (93 százalék), Szlovákiában (89,2 százalék) és Olaszországban (88,3 százalék) élt még a szüleivel, a nők esetében Málta (82,4 százalék) és Horvátország (82,3 százalék) volt az élen. A skála ellentétes végén mindkét nem esetében Finnország (40,8, illetve 30,1 százalék) és Dánia (39,5, illetve 31,9 százalék) található.
Magyarország nagyjából a középmezőnyben van, itt a 16 és 29 év közötti férfiak 80 százaléka, a nőknek pedig a 68 százaléka lakik szüleivel.
Mamahotel éveken át? Ennyi idősen költöznek el a magyar fiatalok otthonról
A fiataloknak nincs pénze, hogy elköltözhessenek a szülőktől, és egyre később lesz a fiataloknak saját lakásuk. Hány évesen költöznek a magyar fiatalok?
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.