Egyetemi felvételi 2025: mikor nem érdemes sorrendet módosítani?

Már nagyjából tudjátok, hány százalékot értetek az érettségin, és azon gondolkodtok, hogy előrébb vegyétek azt a szakot, amire nagyobb eséllyel bekerültök? Nem biztos, hogy jó ötlet. Elmagyarázzuk, miért.

Sokan az érettségi eredményeik ismeretében próbálják megbecsülni esélyeiket, például a korábbi évek ponthatáraival összehasonlítva.

Ezzel viszont érdemes óvatosan bánnotok, mert a ponthatárok alakulását sok tényező befolyásolja: hányan jelentkeznek az adott szakra, mekkora a felvehető létszám, milyenek a jelentkezők pontszámai, sőt az is számít, ti hányadik helyre soroltátok a képzést.

Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2024-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni.

Ha például úgy érzitek az álomszakotokra nem fogtok bekerülni, és emiatt inkább hátrébb soroljátok, akkor a ponthatárok húzásánál könnyedén előfordulhat, hogy emiatt hiába lenne elég pontotok, mégsem vesznek fel benneteket, mert már előtte egy másik képzésre felvettek benneteket.

Pont emiatt az a fontos, hogy mindig azok a szakok szerepeljenek a listátok elején, ahova a legjobban be szeretnétek jutni.

Ha pedig biztosan tudjátok, hogy már nem szeretnétek bekerülni egy képzésre, akkor jobb, ha visszavonjátok.

Az egyetemi felvételi fontos dátumaival részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.