Ilyennek látja a nyolc- és hatosztályos gimnáziumba készülők feladatlapjait a Magyartanárok Egyesületének képviselője

Schiller Mariann szerint nem feltétlen egy ilyen feladatsor méri a legjobban a 9-12 éves gyerekek továbbtanulási képességeit, ugyanakkor "őrült meglepetések" egyikben sem érték a szombaton írásbeliző negyedik és hatodik osztályos gyerekeket.

  • Székács Linda

"Leginkább egy felvételi arról kéne hogy szóljon, hogy a későbbi tanulmányaira mennyire áll egy gyerek készen. Hát, nem hiszem, hogy a helyesírás az, ami a legtöbbet mond egy gyerekről annak tekintetében, hogy fog-e tudni természettudományt, művészeteket tanulni" - nyilatkozta az Eduline-nak Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének képviselője a negyedik- és hatodik osztályosok központi magyar írásbelijével kapcsolatban.

Kezdjük a negyedikesekkel

Január 20-án szombaton 72 ezernél is több középiskolába készülő diák mérettette meg magát, 55 ezer nyolcadikos mellett nagyjából tízezer hatosztályos gimnáziumba készülő 11-12 éves hatodik osztályos, és hétezer, mindössze 9-10 éves negyedik osztályos.

A legkisebbek magyar feladatlapjával kapcsolatban a Magyartanárok Egyesületének képviselője úgy látja, a feladatlap nagyon is hasonlított a korábbi évek feladatsoraihoz, őrült meglepetések pedig nem érhették a gyerekeket. Schiller Mariann szerint ugyanakkor az vitatható, hogy szükség van-e egy olyan feladatlapra, amiben a maximálisan elérhető 50 pont többségét olyan feladatokkal lehet megszerezni - nyelvtan, helyesírás, betűrend - ami a negyedikesek számára "a legkevésbé izgalmas."

"Ráadásul olyanokon lehet pontokat veszíteni, ami nem biztos, hogy a további tanulmányaikban elengedhetetlenül szükséges. Például az, hogy Paks előbb van-e az ábécében, mint Pápa, vagy hogy ismeri-e a 'macskazene' szót"

- mondta.

Mindezek mellett a magyartanár a negyedikesek szövegértését némileg túl egyszerűnek látja, a szövegalkotás pedig "pont olyan, mint a korábbi években," de a pontozás során ebben az esetben is kifogásolja, hogy nem jár pont a szellemességre és kreativitásra. Szerinte azért, mert egy ilyen "versenyfeladatlap" esetében azzal nem lehet szórni, ellenben a grammatika, a helyesírás tökéletesen alkalmas rá.

Schiller Mariann szerint a gyerekek összességében azt kapták, amire készültek, ez pedig bizakodásra ad okot, hiszen míg a magyartanítást teljes mértékben átalakította a kormány, ez a feladatlap "maradt olyan, amilyen."

És a hatodikosoké?

"Azt, hogy miért kell hatodik osztály közepén egy jelet, ragot és képzőt megkülönböztetni egymástól, nem tudom"

- fűzte hozzá a hatodikosok magyar írásbelijéhez a Magyartanárok Egyesületének képviselője.

A pedagógus szerint ennek a feladatlapnak az esetében is kiemelten sok a helyesírásért járó pont, ugyanakkor három szövegértést igénylő feladat is megjelent benne, amik szintén alkalmasak a gyerekek tudásának mérésére. Szerinte ugyanakkor ezek feladatleírásában vannak hibák, és néhány feladat kérése nem egyértelmű.

Szerinte egyébként ebben sem érhették túl nagy meglepetések a gyerekeket, de az mindkét feladatlapra általánosságban igaz, hogy csak a megoldókulcsban feltüntetett megoldásokra lehet pontot adni.

"Ezeknek a feladatlapoknak úgy kellenne szórni, hogy az valamit a gyerekről mondjon. És ez nem a helyesírásban, meg a képző és a rag elkülönítésében mutatkozik meg, hanem abban, hogy hogyan tud egy szöveggel bánni" - tette hozzá.

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.