Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Utánajárnátok, pontosan mi vár rátok szeptembertől? Az ügyintézés előtt nem árt tudni, hiszen néhány napon belül akár a sorrendeteken is módosíthattok. Mutatjuk, hol deríthettek ki mindent a megjelölt szakjaitokról.
A felvi.hu szakleírásaiban megtaláltok minden fontos infót, amit - egyetemtől függetlenül - tudnotok kell a kiválasztott szakokról. Itt ugyanis szerepel a képzési idő, a diploma megszerzéséhez szükséges kreditek száma, valamint a képzésen választható szakirányok is, de akár a végzéshez szükséges szakmai gyakorlat követelményeit is megtaláljátok. Mivel azonban a felvételi átalakításnak köszönhetően lehetnek eltérések az egyetemek között - például a nyelvi követelményben - még ennél is jobb, ha egyenesen a kiválasztott egyetem oldalán jártok utána annak, milyen követelményeket kell majd teljesítenetek, ha végül sikeresen felvételiztek.
Mivel hamarosan kezdődik az ügyintézési időszak, a szakleírások átböngészése akkor is hasznos lehet, ha éppen sorrendmódosításon gondolkoztok és többet szeretnétek megtudni a választásaitokról.
A tavaszi ügyintézés április 20-án indul és egészen júlis 12-ig lesz lehetőségetek adatokat módosítani, a jelentkezéskor még rendelkezésre nem álló dokumentummásolatokat benyújtani, jelentkezési helye(ke)t visszavonni, továbbá egy alkalommal sorrendet módosítani.
Erről itt olvashattok bővebben.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.