Érettségi kisokos: egy helyen minden szabály és tétel, ami a felkészüléshez kell

Hamarosan minden idén érettségiző ráfordul a felkészülés utolsó, legkomolyabb szakaszára. Jön a szóbeli tételek kidolgozása, a matekfeladatok végtelen sora és az időbeosztás megtervezése - most ebben segítünk és elhoztunk minden fontos oldalt, linket és szabályt, ami jól jön a felkészüléshez.

  • Eduline

Milyen lesz az írásbeli?

A 2023. május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagait, azaz a vizsgaleírásokat (időbeosztásokkal, követelményekkel és feladatlapmintákkal), és az emelt szinten meghatározott tételeket minden választható tárgyból itt találjátok.

A magyar, matek vagy bármely más gimnáziumi tárgy emelt szintű tételcímeit vagy mintatételeit keresitek, a közismereti tárgyakra kattintsatok, ha bármilyen szakmai vagy előadóművészeti tárgyat kerestek, azokra kell kattintanotok.

Jön az érettségi, de mikor?

Azt, hogy pontosan mikor lesznek a vizsgák, itt nézhetitek meg. A pünkösd idén egy kicsit beleszól majd a menetrendbe, ugyanis nem az első májusi héten indulnak majd a nagy vizsgák, illetve azt is fontos észben tartani, hogy 2020 óta a minden diákot érintő érettségi tárgyak (az első teljes vizsgahéten) minden esetben 9 órakor kezdődnek, később - amikor már napi két vizsgatárgy is lesz - a délelőtti vizsgák 8-kor a délutániak 2-kor kezdődnek majd.

Átalakul az érettségi, de csak jövőre - mi az idei követelmény?

A rendes, a szintemelő, az előrehozott, a kiegészítő, az ismétlő, a javító, a pótló érettségi vizsgákat a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakkal bezárólag, a 2012-es nemzeti alaptanterv alapján összeállított vizsgakövetelmények szerint kell letennie minden vizsgázónak - írja az Oktatási Hivatal.

A fenti szabály alól kivételt jelentenek azok, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték el a középiskolát, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni; ők ezt az új vizsgakövetelmények szerint érettségizhetnek 2023 tavaszán és 2023 őszén.

2012-es Nat-ra épülő vizsgakövetelmények

2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények

Ha nem szeretnétek lemaradni a legfontosabb hírekről, akkor itt követhetitek a legfrissebb cikkeinket a 2023-as felvételiről és az érettségiről.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.