Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyilvánosságra hozta a 2023-as felvételi szabályokat a Semmelweis Egyetem – az orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerész szakon maradnak a jelenlegi feltételek, a népszerű ápolás és betegellátás képzésen azonban nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi.
A Semmelweis Egyetem listájából kiderül, hogy az általános orvosi képzésen 2023-ban maradnak a jelenlegi szabályok, vagyis továbbra is két emelt szintű érettségit kell tenniük a felvételizőknek: egyet biológiából, egyet pedig kémiából vagy fizikából. Ugyanez a helyzet a fogorvosi és a gyógyszerészeti szakon, minden diáktól két emelt szintű érettségit kérnek.
Változtattak ugyanakkor a népszerű ápolás és betegellátás szak felvételi szabályain: azoknak a jelentkezőknek, akik ezen az alapképzésen szeretnének továbbtanulni, nem kötelező emelt szintű érettségit tenniük. Ugyanez érvényes a konduktor, a digitális fogászati tervezés, valamint az egészségügyi szervező szakra. A teljes dokumentumot itt nézhetitek meg.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány alapjaiban szabta át a felsőoktatási felvételi rendszerét. 2024-től maguk az egyetemek és főiskolák dönthetnek arról, kérnek-e emelt szintű érettségit a hozzájuk jelentkezőktől, mire adnak pluszpontokat, és meghatároznak-e minimumponthatárt.
2023-tól még csak a minimumponthatárok és az emelt szintű érettségire vonatkozó szabályok változnak – a felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy már jövőre sem kérnek emelt szintű érettségit a felvételizőktől.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).