200 ezer forint alatt alig találni már egyetemi képzést: ennyit kell fizetni a legnépszerűbb szakokért

Bár az érettségi eredményekre még várni kell, azt minden felvételiző tudja, hogy sok múlik a pontszámokon. Az ugyanis, aki csak önköltséges képzésre kerül be, félévente több százezer forintos tandíjjal számolhat. Megnéztük, mennyibe kerülnek az idei slágerszakok.

  • Csik Veronika

Bár az érettségi eredményén is nagyon sok múlik, a felvételizők többsége már belőtte a pontszámait - ha kíváncsiak vagytok, tavaly mennyi volt a végleges ponthatár a kiválasztott szakokon, akkor itt megnézhetitek.

Úgy tűnik, továbbra is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb alapszak az egyetemeken és főiskolákon, 2022-ben összesen 10 302-en jelentkeztek erre a képzésre, közülük több mint 8693-an állami ösztöndíjas formában kezdenék el az egyetemet (a top15-ös listát itt nézhetitek meg).

Kiválasztottunk néhány fővárosi és vidéki, kisebb és nagyobb egyetemet, főiskolát, és megnéztük az árakat.

A gazdálkodási és menedzsment képzést nagyon sok intézmény indítja - magyar és angol nyelven - idén is. A Budapesti Corvinus Egyetem 480 ezer forintba kerül félévente magyarul, angolul azonban 800 ezer forint. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) egy félév 300 ezer forintba kerül.

  • Debreceni Egyetem: 230 ezer forint/félév
  • Szegedi Tudományegyetem: 200 ezer forint/félév
  • Miskolci Egyetem: 210 ezer forint/félév
  • Wekerle Sándor Üzleti Főiskola: (magyarul) 234 ezer forint/félév, (angolul) 273 ezer forint/félév
  • Óbudai Egyetem: 245 ezer forint/félév

A kereskedelem és marketing a második legnépszerűbb 6720 jelentkezővel. Nincs nagy különbség az árak között.

  • Debreceni Egyetem: 230 ezer forint/félév
  • Budapesti Gazdasági Egyetem: (angol, német nyelven) 330 ezer forint/félév
  • Szegedi Tudományegyetem: 200 ezer forint/félév
  • Miskolci Egyetem: 210 ezer forint/félév
  • Wekerle Sándor Üzleti Főiskola: (magyarul) 234 ezer forint/félév
  • Edutus Egyetem: (magyarul, Budapesten) 250 ezer forint/félév, (Tatabányán) 230 ezer forint/félév
  • Óbudai Egyetem: 245 ezer forint/félév

A pszichológia képzésre idén összesen 5747-en jelentkeztek, a tandíjak itt sem alacsonyak

  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 300 ezer forint/félév
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév
  • Szegedi Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév
  • Pécsi Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév

A jogászképzés 5078 felvételizőt vonzott az országban.

  • Debreceni Egyetem: 270 ezer forint/félév
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 350 ezer forint/félév
  • Károli Gáspár Református Egyetem: 280 ezer forint/félév
  • Pécsi Tudományegyetem: 270 ezer forint/félév
  • Széchenyi István Egyetem: 270 ezer forint/félév

A mérnökinformatikus képzésre 2022-ben 5069-en adták be a jelentkezésüket, ezt a képzést is sok egyetemen indítják szeptemberben:

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 325 ezer forint/félév
  • Debreceni Egyetem: 285 ezer forint/félév
  • Dunaújvárosi Egyetem: 225 ezer forint/félév
  • Nyíregyházi Egyetem: 250 ezer forint/félév
  • Szegedi Tudományegyetem: 325 ezer forint/félév
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 450 ezer forint/félév

Az ápolás és betegellátás a maga 4981 jelentkezőjével idén is bekerült a legnépszerűbb szakok közé.

  • Debreceni Egyetem: 300 ezer forint/félév
  • Gál Ferenc Egyetem: 270 ezer forint/félév
  • Semmelweis Egyetem: 300 ezer forint/félév
  • Szegedi Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév
  • Pécsi Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév

A nemzetközi gazdálkodás szakra idén 3907-en jelentkeztek. Annak, aki angolul szeretné tanulni, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

  • Budapesti Corvinus Egyetem: angolul 800 ezer forint/félév
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME): 300 ezer forint/félév
  • Debreceni Egyetem: 230 ezer forint/félév
  • Miskolci Egyetem: 210 ezer forint/félév

A pénzügy és számvitel idén 3880 jelentkezőt vonzott.

  • Szegedi Tudományegyetem: 200 ezer forint/félév
  • Miskolci Egyetem: 210 ezer forint/félév
  • Wekerle Sándor Üzleti Főiskola: (magyarul) 234 ezer forint/félév

A kommunikáció- és médiatudomány évek óta először ismét a tíz legnépszerűbb szak közé került. A Budapesti Corvinus Egyetemen egy félév 420 ezer forint, angol nyelven 590 ezer forint. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) egy félév 300 ezer forintba kerül.

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 300 ezer forint/félév
  • Dunaújvárosi Egyetem: 195 ezer forint/félév
  • Milton Friedman Egyetem: 270 ezer forint/félév
  • Pécsi Tudományegyetem: 250 ezer forint/félév, (angol) 300 ezer forint/félév
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 210 ezer forint/félév

Programtervező informatikusnak most 3723-an jelentkeztek, az oktatásért itt is több százezer forintot kell fizetni.

  • Debreceni Egyetem: 285 ezer forint/félév
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 325 ezer forint/félév
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: 325 ezer forint/félév
  • Pécsi Tudományegyetem: 325 ezer forint/félév
  • Miskolci Egyetem: 320 ezer forint/félév

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.