Matek, magyar és nyelvtan: mutatjuk, mennyit érnek a középiskolai jegyek a felvételin

A felvételi időszak lassan ráfordul az utolsó előtti hajrára, mutatjuk, hogy melyik tantárgyak év végi jegyeire kell nagyon figyelni a második félévben. Ezekkel a tantárgyakkal szerezhetitek meg a felvételi összpontszámotok egy (komoly) részt.

  • Eduline

A tanulmányi pontszám a középiskolai jegyek és az érettségi átlageredménye alapján kapott pontok összege. Maximum 100 + 100 pontot szerezhettek. Most megmutatjuk, milyen középiskolai jegyek számítanak, azt pedig, hogy az érettségi eredményeiteket hogyan kell kiszámolni, itt nézhetitek meg.

Melyik tantrgyak jegyei számítanak?

A tanulmányi pontokba kizárólag a középiskolában megszerzett eredmények számítják be, vagyis a 9-12. évfolyam (nyelvi előkészítő év esetében a 9-13. évfolyam) eredményeit - hívja fel a figyelmet a felvételi tájékoztató. A következő öt tantárgy utolsó két tanult év végi osztályzatait kell összeadni:

  1. magyar nyelv és irodalom (évenként a két osztályzat számtani átlaga, kerekítés nélkül),
  2. történelem,
  3. matematika,
  4. legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom),
  5. egy, legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy. Természettudományos tantárgyak: fizika, kémia, biológia, földrajz (földünk és környezetünk), természetismeret, természettudomány.

Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét. 

Idén jelentkeztek egyetemre? Az Eduline pontszámító kalkulátorában már megnézhetitek, hány ponttal futtok neki a 2022-es felvételinek.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.