Ez volt az elmúlt évek legnehezebb érettségije, mit gondoltok róla?

Május első hetében úgy tűnt, idén nem volt könnyű a matekérettségi és a töri is sokaknak okozott fejfájást. A héten mindenki megnézhette a kijavított érettségijét - mondjátok el, hogy sikerültek!

  • Csik Veronika

Ha már tudjátok az eredményeiteket, osszátok meg velünk is őket egy szavazattal:

Melyik volt a legnehezebb?

Ha az elmúlt két napban megnéztétek a kijavított érettségiket, akkor ma még jelezhetitek, ha szerintetek rosszul javították őket. Itt olvashatjátok el a részleteket.

A 2021-es érettségi azonban még nem ért véget - folyamatosan frissülő cikkeinket itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.