Az érettségizők több mint 90 százaléka nem tartja biztonságosnak az áprilisi nyitást

Szerdán indítottunk egy szavazást, ahol titeket, érettségizőket kérdeztünk, visszamennétek az iskolákba április 19-től? Kevesebb mint 24 óra alatt közel 900 szavazat érkezett, de a számláló percről percre emelkedik. A jelenlegi állás alapján azonban a vélemények látványosan elhúztak az egyik irányba.

  • Tóth Alexandra

Kíváncsiak voltunk, ti, mint érettségizők, mit gondoltok az iskolák nyitásáról, ezért szerdán indítottunk egy szavazást, ahol a következő kérdésre kerestük a választ: Ti visszamennétek az iskolákba április 19-től?

A számláló azóta is pörög és percről percre változik, csütörtök délelőttig közel 900 válasz érkezett. Az eredmény azonban már most eldöntöttnek látszik: az érettségizők több mint 94 százaléka (a jelenlegi állás szerint 795-en) nem menne vissza az iskolába április 19-én, mert nem tartja ezt biztonságosnak. Mindössze a végzősök kevesebb mint hat százaléka (pontosan 50-en) tartja jó ötletnek a nyitást - szerintük ez a két hét is sokat számít az érettségi előtt, majd kinyitják az ablakokat, távolabb ülnek egymástól és maszkot hordanak.

A szavazásnak azonban még nincs vége, továbbra is várjuk a véleményeteket, szóval, ha eddig még nem tettétek, most leadhatjátok a voksotokat:

Nincs értelme az érettségi előtt két hétre visszaengedni a középiskolákba a végzősöket – ez derül ki azokból az e-mailekből is, amelyeket az Eduline szerkesztősége kapott idén érettségizőktől. Sokan ráadásul attól tartanak, hogy ha április végén megfertőződnek az iskolában, éppen az írásbeli érettségire betegednek le vagy kerülnek karanténba, ez pedig még nehezebbé teszi a helyzetüket.

Sokaknak megegyezik a véleménye a szavazókkal

Korábban már írtunk róla, hogy nemcsak az érettségizők, de sok alsóbb évfolyamos diák is túl korainak tartja a két héten belüli nyitást. A "Nem megyünk suliba április 19-től" címmel indított összefogás kezdeményezői szerint érthetetlen, hogy a boltokban bevezetett négyzetméter-alapú korlátozás az iskolákra miért nem érvényes. Boldogkői Zsolt virológus szerint is kritkus pont az iskolák és az óvodák 19-ei nyitása. A szakember úgy véli, már plusz 3-4 hét is javíthatna a jelenlegi helyzeten, de a legideálisabb a szeptemberi iskolakezdés volna.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.