Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Azt már biztosan tudjátok, hogy az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat. Abban az esetben, ha ezt nem teljesítitek, nem kezdhetitek meg – egyetlen vizsgatárgyból sem – az érettségi vizsgát.
Ez azt jelenti, hogy az utolsó középiskolai évfolyamotok végéig teljesítenetek kell a közösségi szolgálatra vonatkozó előírásokat.
Ha előrehozott érettségi vizsgát tesztek, akkor rátok még nem vonatkozik ez a szabály, ugyanis a tanulmányaitokat még nem fejezitek be, így a középiskola befejezéséig még van időtök erre.
Azoknak, akiknek már van érettségi bizonyítványuk, de most újra érettségiznek, vagy valamelyik tárgyból megbuknak év végén - és így csak előrehozott vizsgát tehetnek -, nem kell teljesíteniük a közösségi szolgálatot.
Hogyan lehet teljesíteni a kötelező órákat járvány idején?
A szabályok a járvány miatt sem változtak, ugyanis a közösségi szolgálatot a tanulók jellemzően nem közvetlenül az érettségi vizsga előtt teljesítik, hanem a 9-11. évfolyamok alatt - olvasható az Oktatási Hivatal oldalán.
Ha a 2020/2021-es tanév végén érettségiztek és még van néhány óra, amit a vizsgákig teljesítenetek kell, akkor az OH azt javasolja, erre csakis olyan módot válasszatok, amely egyéni tevékenységre ad lehetőséget.
Választhatjátok az online megoldást
A mostani különleges helyzetben az iskolák a fennmaradt közösségi szolgálatos órák erejéig a tanulókat a tantermen kívüli, digitális oktatás iskolai folyamatába vonhatják be (pl. online tananyaghoz segédanyagok készítése), segíthetik, mentorálhatják diáktársaikat (pl. online korrepetálás, online nyelvgyakorlat) – írja az OH tájékoztatójában. Ebben a formában személyes kontaktus elkerülésével is tudjátok teljesíteni az 50 óra közösségi szolgálathoz szükséges órákat.
A 2021-es érettségivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.