Friss infók az őszi érettségiről: jelentkezés és határidők

Mikor lehet jelentkezni az őszi vizsgákra és mik a főbb szabályok erre a vizsgaszezonra vonatkozóan? Itt vannak a legfrissebb infók.

  • Eduline

Bár a vizsgaszabályzat szerint szeptember 5-e lenne az őszi érettségi vizsgákra jelentkezés határideje, mivel ez a nap idén szombatra esik, 2020. szeptember 7-éig jelentkezhettek majd a vizsgákra - tette közzé a pontosítást az Oktatási Hivatal (OH) az októberi-novemberi vizsgákról.

Jelentkezni minden esetben jelentkezési lap leadásával tudtok majd - ez várhatóan augusztus második felétől lesz elérhető az OH főoldalán. Az őszi vizsgákra a középiskolátokon vagy a kormányhivatalon keresztül tudtok jelentkezni, de mivel a vizsgát szervező középiskolák listája is később lesz csak elérhető, így ezzel is várnotok kell még. Amint újabb infók derülnek ki, frissíteni fogjuk a cikket.

Kik vizsgázhatnak?

A 2020-as őszi érettségi szezon is más lesz, mint az eddigiek: a tavaszi vizsgák helyett ugyanis sokan erre az időszakra voltak kénytelenek halasztani az érettségizést. Mivel idén tavasszal végül csak azok tettek érettségi vizsgát, akik egyetemre felvételiztek - ez a szám a korábbi 100 ezres fős jelentkezőből 83 ezerre csökkent, vagyis várhatóan közel 20 ezer diákkal több érettségiző lesz idén ősszel, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

Ez azt is jelenti, hogy körülbelül háromszor annyi lesz a vizsgázók száma, mint 2019-ben, amikor is 10 527-en érettségiztek októberben-novemberben.

Azok a diákok - főként az előrehozott érettségizők -, akik a veszélyhelyzet miatt nem tudtak vizsgázni idén tavasszal, ősszel térítésmentesen tehetik le a vizsgákat. Valamint azok a diákok is, akik bár vizsgáztak májusban, de ismétlő érettségi vizsgát tennének, számukra is ingyenes lesz az őszi alkalom.

Mikor lesznek a vizsgák?

Az érettségi vizsgák pontos időpontját a tanév rendje határozza meg, ez a napokban bármikor megjelenhet. Amint kiderül, ezzel az infóval is frissítjük a cikket.

Megvan az első maxpontos felvételiző - neki nem kell izgulnia a ponthatárok miatt

Két 100 százalékos, szintén két 99 százalékos és egy 98 százalékos érettségit írt idén egy miskolci diák.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.

Sokkal olcsóbb albérleteket, kauciómentes bérlést és ingyenes közjegyzői hitelesítést biztosítana az egyetemistáknak a Momentum

A Momentum Mozgalom egy diákoknak szánt állami lakásügynökség létrehozását kezdeményezné a Tisza-kormánynál, amely közvetítőként lépne be a hallgatók és a lakástulajdonosok közé, hogy a hallgatók akár 30 százalékkal olcsóbb albérletekhez juthassanak, biztosítva legyen számukra a kauciómentes lakásbérlés és az ingyenes közjegyzői hitelesítés is.