Idén is brutális árakat kell fizetnie azoknak, akik nem kerülnek be állami képzésre

Mennyibe kerülnek a legdrágább alap- vagy osztatlan képzések az egyetemeken? Mutatjuk, mennyire mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik nem szereznek állami ösztöndíjas helyet a következő szakokon.

  • Eduline

Általános orvosi képzés

Évek óta ez az egyik legdrágább képzés – 1 350 000 forintba kerül egy félév. A képzést indító intézmények tandíjai között nincs különbség, vagyis a fővárosi Semmelweis Egyetemen és a három vidéki tudományegyetemen – szegedi, debreceni és pécsi – szintén ennyit kell félretenni egy-egy félévre. Az általános orvosi szak 12 féléves, ami azt jelenti, hogy összesen 16 200 000 forint kiadással kell számolni.

Fogorvosi képzés

Ezen a képzésen szintén 1 350 000 forintot kell kifizetni egy-egy félévre a debreceni, a szegedi, a pécsi egyetemen és a Semmelweis Egyetemen is. Ennek a szaknak a képzési ideje azonban 10 félév, ezért „csak” 13 500 000 forint a teljes kiadás.

Színművész képzés

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Kaposvári Egyetemen is 950 000 forinttal kell számolniuk azoknak, akik önköltséges formában kezdik el ezt a szakot. A képzést 10 félév alatt lehet teljesíteni, azaz összesen 9 500 000 forint kiadással kell számolni.

Gyógyszerész képzés

Valamivel kevesebbet kell fizetniük a leendő gyógyszerészeknek az önköltséges képzésekért, ezen a szakon ugyanis 800 000 forintba kerül egy félév. A képzés 10 féléves, vagyis a teljes költség nyolcmillió forint.

Televíziós műsorkészítő képzés

Míg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 800 000 forintba, addig a Budapesti Metropolitan Egyetemen „csak” 595 000 forintba kerül egy félév. A képzési idő is kevesebb az előző szakokhoz képest – 6 félév alatt teljesíthető, vagyis az összes kiadás a tandíjra 4 800 000 vagy 3 570 000 forint.

További művészeti képzések

Az animáció, építőművészet, formatervezés, fotográfia, média design, tárgyalkotás, tervezőgrafika és textiltervezés szakokon is 800 000 forintba kerül egy-egy félév a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az animáció képzés a Budapesti Metropolitan Egyetemen félévenként 615 000 forintba, a  fotográfia pedig 540 000 forintba kerül.

Persze ezek a legdrágább képzések, azonban azoknak is komoly kiadásokkal kell számolnia, akik nem a fenti képzések közül választottak. Egy átlagos önköltséges képzés ára 2020-ban 160 ezer forinttól egészen 350 ezer forintig terjed félévente, így egy átlagos 6-7 féléves képzés összköltsége szinte minden esetben milliós költségre rúghat. Ha kíváncsiak vagytok, mi mennyibe kerül idén, akkor az egyes szakokra kattintva megnézhetitek, hogy az egyetemek milyen tandíjakat szabtak idén.

Ennyien jelentkeztek orvosi képzésekre az idei felvételin

Kíváncsiak vagytok, hányan jelentkeztek orvosi, fogorvosi, gyógyszerész, illetve állatorvosi képzésekre a 2020-as felvételin? Mutatjuk az összes, az első helyes, valamint az állami ösztöndíjas képzésekre jelentkezők számát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.