Az érettségi második hete: milyen vizsgák lesznek jövő héten?

Az érettségi első hetén túl vagyunk, jön a második. Megnéztük milyen vizsgákkal folytatódik az érettségi a következő héten.

  • Eduline

Hétfőn reggel 8-kor kezdődnek a nemzetiségi nyelv és irodalom, filózófia érettségi vizsgák, ugyanezen a napon délután 14 órától tartják a francia érettségit. Kedden reggel 8 órától a kémia érettségin adnak majd számot tudásukról a diákok, és szintén kedden 14 órától indul a földrajz érettségi. Szerdán lesznek a biológiai érettségik, ugyanúgy 8 órakor kezdődik a vizsga, 14 órától pedig társadalomismeretből lesznek vizsgák.

Csütörtökön csak egy vizsga lesz, az ágazati szakmai vizsgatárgyak, ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak, ez a vizsga 8 órakor kezdődik. Pénteken informatikából csak középszintű érettségi lesz, ez reggel 8 órakor kezdődik majd. 14 órától ének-zene, művészettörténet, belügyi rendészeti ismeretek vizsgák lesznek.

Az első oszlopban találjátok az emelt szintű vizsgákat a másodikban pedig a középszintűeket.

Magyar Közlöny
Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.