Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Milyen "legális puskákat" használhattok az idei érettségin? Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
Idén csak írásbeli vizsgák lesznek, a jelenlegi tervek szerint május 4-étől írják a feladatlapokat az érettségizők. A fő tárgyaknál külön szabályok vannak arra vonatkozóan, hogy milyen segédeszközt vihettek magatokkal.
Töri
A töriérettségin háromféle atlaszt fogadnak el a vizsgán, fontos, hogy ezeket nem tartalmazhatnak kronológiai adattáblázatot. Az atlaszok ISBN-kódjait mindenképp ellenőrizzétek a vizsga előtt, ugyanis az atlaszokat az írásbelire ti viszitek magatokkal. A kódok a következők:
Matek
A matekérettségin szintén nektek, vizsgázóknak kell gondoskodniuk a következőkről: használhattok függvénytáblázat - ebből akár többfélét is egyszerre -, zsebszámológépet, körzőt vonalzót és szögmérőt. Ezeket is érdemes összegyűjteni, előkészíteni a vizsga előtti napokban. A számológép esetén külön kikötés, hogy "szöveges adatok tárolására és megjelenítésére" ne legyen alkalmas.
Magyar
A magyar nyelv és irodalom az egyetlen olyan fő tárgy, ahol nem nektek kell gondoskodnotok a segédeszközökről. Ebből a tárgyból a vizsgabizottság biztosít - tantermenként négy példányban - helyesírási szótárat. A vizsga alatt ezt is érdemes lehet majd lapozgatni, főleg, ha elbizonytalanodnátok.
Nyelvi érettségik
Az idegen nyelvi érettségik esetén ti magatok vihettek a vizsgára egy nyomtatott szótárat, amit csak a vizsga negyedik részénél, az íráskészséghez használhatjátok.
Tippek az utolsó hétre: ezeket kell átnézni a matekérettségi előtt
Hamarosan elérkezik a pillanat, amikor a végzős diákoknak túl kell esniük életük első nagy vizsgahelyzetén, és meg kell írniuk az érettségi vizsgákat. Most a Studium Generale (SG) matematika szekciójának vezetője adott tanácsokat, miket érdemes összeszednetek az érettségi előtt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.