Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár egyelőre még nem derült ki, hogy mi lesz az idei érettségik sorsa, mi szeretnénk segíteni nektek a felkészülésben. A Studium Generale (SG) történelem szekcióvezetőjét kértük meg, hogy adjon tippeket, hogyan érdemes készülni az idei történelemérettségire.
A jelenlegi helyzetre senki nem számított, és még nem tudjuk hogyan fog zajlani az idei érettségi, de az biztos, hogy meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Hasznos tanácsokkal és tippekkel segít nektek Pálmai Rebeka, a Studium Generale szekcióvezetője, Rédei Donát, töris oktatásért felelős középvezető, valamint Marschall Mirtill szekciós tag.
Felkészülés az érettségire a távoktatásban
Mindenképpen érdemes tartani a napi rutint, hogy ne essetek ki a lendületből, és hatékonyan tudjátok tölteni a napjaitokat, hasznos lehet egy to do list – mondja a szekcióvezető. Bár nehéznek tűnik, de szerinte érdemes most arra koncentrálni, hogy az otthoni tanulásból előnyt tudjatok kovácsolni, lehetőséget arra, hogy pótoljátok az esetleges lemaradásokat, elmélyítsétek a meglévő tudásotokat. Az SG töri szekciósai szerint hasznos lehet, ha az online órákra úgy tekintetek, mintha valóban az iskolában lennétek. Ilyenkor érdemes a valós időben jegyzetelni, nem megállítani a videót. Ha megvagytok a tananyaggal, akkor ezután érdemes érettségi feladatokat csinálni, hogy megszokjátok, milyen az adott témakörből a lekérdezés módja.
Milyen témákat, és hogyan érdemes átnézni? Hogyan kell most tanulni?
Sok iskolában a jelenkor történelme témakörök az év utolsó óráira maradnak. A jelenlegi helyzetben ez most elmarad(hat), a diákoknak pedig saját maguknak kell feldolgozni, tanári magyarázat nélkül – mondja a szekcióvezető. A szakértők szerint érdemes kihasználnotok a technika adta lehetőségeket. Rengeteg tanulós alkalmazás létezik, például a Studium Generale csapata is tart live oktatást, ahol pótolhatjátok a 20. századi történelemmel kapcsolatos hiányosságaitokat. Korábban mi is gyűjtöttünk néhány olyan oldalt, melyek segíthetnek a töri tanulásban, itt pedig megtaláljátok a történelem tesztjeinket.
A szekcióvezető kiemeli, hogy a történelem tantárgy esetében nem kell megijedni attól, hogy az utolsó témaköröket nem tanultátok az iskolában, hiszen a töri az egyik olyan tantárgy, ahol önálló tanulással is rengeteget lehet fejlődni. Az egyik legfontosabb dolog - főleg emelt szinten-, hogy ne csak magoljatok, megtanuljátok a törzsanyagot, hanem lássátok meg az összefüggéseket. Ezekre nagy szükségetek lesz a teszt, az esszék és a szóbeli során is. Ezeket a legkönnyebben úgy tudjátok megtenni, hogy megpróbáltok „miért” kérdéseket feltenni magatoknak a tanulás során – mondja Pálmai Rebeka.
Logikai vagy lexikális tudás a mérvadó?
Középszinten vajon mennyire kell a nagyobb témákat átlátni, évszámokat magolni? - merülhet fel a kérdés. A töri szekciósok válasza erre a kérdésre az, hogy nagyobb arányban van szükség az új típusú érettségikben a logikai tudásra. Középszinten, ha van egy megfelelő alapismeretetek, megfelelő szövegértéssel könnyen jó érdemjegy szerezhető – mondják. Itt a hangsúly inkább a forráshasználaton van.
Emelt szinten sokkal komplexebb tudásra van szükség: amellett, hogy meg kell érteni a történelem legfontosabb összefüggéseit, kellő mélységű lexikális tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy ezeket tényekkel is alá tudjátok támasztani – emeli ki a szekcióvezető.
Tanácsok végzősöknek: így készülhettek a matekérettségire otthon
Hetek óta távoktatásban tanulnak az ország diákjai, és a végzősök még mindig nem tudják mi lesz az érettségi sorsa. Addig viszont szeretnénk segíteni nektek az otthoni felkészülésben. Megkérdeztük a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetőjét, ő mit javasol nektek ebben a helyzetben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).