Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Rohamosan közeledik a szóbeli érettségi. Mi pedig itt vagyunk, ezúttal a töritételekkel.

Változások a szóbeliben
A történelemérettségi szóbeli részében a pontozás az, amely változik. Az eddig megszerezhető 60 pont helyett idén 50 pontot lehet szerezni a 15 perces felelettel (ezzel egyszerre az írásbeli összpontszáma 10 ponttal emelkedett).
Nagy változások lesznek 2017-től a töriérettségin: ilyenek az új feladatsorok
Nagy változások lesznek 2017-től az érettségin, több tárgyból módosítanak a feladatsorokon. Cikksorozatunk legújabb részében a töriérettségit érintő változásokat találjátok. Változik a tematika Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) összefoglalója szerint a témák szűkülnek, résztémák kimaradnak, például politika-, eseménytörténeti egységek (körülbelül 15 százalékos csökkentés). "Néhány esetben sor került a témakörök címének pontosítására.
Középszint
A középszintű történelemérettségi tételsora iskolánként változhat. A kormányhivatalos által szervezett középszintű érettségi vizsgák tételsorát itt találjátok meg.
A szóbeli vizsga témakörei:
- Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Népesség, település, életmód
- Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Politikai berendezkedések a modern korban
- Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Szabad témakör (A vizsgabizottságot működtető intézményeknek lehetőségük van a hat kötelező témakörön felül szabad témakör kijelölésére. Ennek követelményeit és tartalmát az egyes vizsgabizottságot működtető intézmények helyi tanterveik alapján határozzák meg (pl. helytörténeti téma; forradalom - reform - kompromisszum; etnikum - nemzet - nemzetiség).
A középszintű történelemérettségi szóbeli része nagyjából 15 perc, ennyi idő alatt 50 pontot szerezhettek. A szóbelin a diák egy tételt húz, majd kidolgozási és vázlatírási időt kap.
Ha a diák láthatóan nem tudja a tételt, és nem tud az anyag legalább egy részéből értékelhetően lefelelni, a vizsgaelnök új tételt húzathat vel - azonban ha ezt a második tételt tökéletesen elmondja, akkor is csak a pontszám felét kaphatja már meg.
Emelt szint
Emelt szinten az Oktatási Hivatal által meghatározott egységes tételsort kell használni.
Az emelt szintű szóbeli 20 perces, maximum 50 pontot lehet szerezni.
Értékelés
Közép- és emelt szinten is ugyanolyan szempontok alapján értékelik a feleletet.
- A feladat megértése
- Tájékozódás térben és időben
- Kommunikáció, a szaknyelv alkalmazása
- Ismeretszerzés, források használata
- Eseményeket alakító tényezők feltárása, kritikai és problémaközpontú gondolkodás
Legális puskák
Közép- és emelt szinten is a vizsgáztató intézmény biztosítja a történelmi atlaszt.
Segítség a készülésben
A tételek kidolgozásához és megtanulásához rengeteg anyagot találhattok Puska.hu oldalunkon, illetve a Webuni különböző kurzusai között is érdemes böngésznetek.
Érettségi: itt a következő fontos dátum
Befejeződtek az írásbeli érettségik, a vizsgák következő állomásaként június 8-án megkezdődnek az emelt szintű szóbelik - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel. A hivatal összegzése szerint a közép- és emelt szintű írásbeli vizsgák során 16 napon 1170 helyszínen mintegy 108 500 diák tett érettségit.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.