Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Második körben augusztus 10., éjfélig jelentkezhettek a szeptemberben induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Az intézmények szinte kizárólag önköltséges képzéseket hirdettek meg - íme a legfontosabb tudnivalók.

Éjfélig még jelentkezhettek a 2015-ös pótfelvételire, amelyen azok vehetnek részt, akik az általános felvételi eljárásban nem jelentkeztek, vagy egy helyre sem kerültek be. Az e-felvételi rendszerében kell regisztrálnotok, kitöltenetek az űrlapokat, és feltöltenetek a szükséges dokumentumokat.
A jelentkezési lap kitöltése után éjfélig még hitelesítenetek is kell azt. Ezt megtehetitek az Ügyfélkapun keresztül, vagy az e-felvételiből kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (cím: Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220). A hitelesítő adatlapot 2015. augusztus 11-én már nem tudjátok letölteni, de még postára adhatjátok. Éjfélig be kell fizetnetek az 5000 forintos eljárási díjat is, online fizetésre alkalmas bankkártyával vagy átutalással.
A pótfelvételin már csak egy intézmény egyetlen szakjára lehet jelentkezni, az egyetemek, főiskolák pedig szinte kizárólag önköltséges képzéseket hirdettek meg. (Ez alól kivételek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései.) A meghirdetett szakokat a Felvin, az Egyetemek, főiskolák menüpontban böngészhetitek. Mennyit kell fizetni a legnépszerűbb képzésekért 2015-ben?
Milyenek lesznek a ponthatárok?
Azokon a képzéseken, ahová már februárban is lehetett felvételizni, a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án kihirdetetteknél. (A 2015-ös felvételi összes ponthatárát itt találjátok.) A többi szakon is el kell érni a minimumponthatárt, amely az alap- és osztatlan képzéseken 280, a felsőoktatási szakképzéseken pedig 240 pont - előbbit az emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért és OKJ-s szakképesítésért járó többletpontokkal kell elérni, az utóbbiba azonban csak az emelt szintűért járó pontokat lehet beleszámítani. A mesterképzésekre jelentkezőknek 100-ból legalább 50 pontot kell szerezniük. A tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan szak tavalyi ponthatárait itt nézhetitek meg.
A pontszámítási szabályok ugyanazok, mint az általános felvételi eljáráson: az alap- és osztatlan képzéseken érvényes pontszámításról itt, a felsőoktatási szakképzésekről itt, a mesterképzésekről pedig itt olvashattok.
Ha az adott szakon alkalmassági, gyakorlati vagy felvételi vizsgát kell tennetek, azt az adott szaknál jelzik, az időponttal együtt. Vigyázzatok, a vizsgára külön behívólevelet általában nem küldenek.
A ponthatárokat várhatóan augusztus 26-án húzzák - ha bekerültök, szeptember első napjaiban kaptok levelet a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról. A pótfelvételiről szóló összes cikkünket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.