Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Július 23-án együtt várhatják a ponthatárokat a felvételizők, idén is megtartják a Pont Ott Partit.

Előreláthatóan az Orczy-parkban kerül idén megrendezésre a Pont Ott Parti, ahol „a hallgatói életet érintő kérdésekről kerekasztal-beszélgetések, koncertek, játékok, értékes nyeremények várják az érdeklődőket. A hagyományokhoz híven idén is a 20 órától kezdődő Ponthatár Show lesz a rendezvény csúcspontja, amikor is a kivetítőn megjelennek az idei ponthatárok” – írta az Eduline kérdésére a Pont Ott Parti szervezője, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Minden évben több ezer diák várja a felvételi eredményét a Pont Ott Partin - a rendezvényt öt évvel ezelőtt a Corvin sétányon, négy évvel ezelőtt a Millenárison, három éve pedig a Margitszigeti Atlétikai Centrumban tartották. Bár a 2013-as POP elmaradt, a felvételizők így is együtt várták a ponthatárokat: Budapesten bulit szervezett a Hallgatói Hálózat, a SOTE Klub és a Budapest Park is, vidéken pedig több egyetem. Tavaly pedig a Csörsz utcai sportcentrumban volt a buli.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.