Megvan, mikor hozzák nyilvánosságra a 2017-es ponthatárokat

A legtöbb felvételiző még a másfél hónap múlva kezdődő érettségi vizsgák miatt izgul, de van, aki már most a pontjait számolgatja. Mikor derül ki, kit hova vettek fel?

  • Eduline

Shutterstock

A 2017-es felvételi ponthatárait várhatóan 2017. július 26-án hozzák nyilvánosságra, ekkor derül ki, bekerültetek-e a kiválasztott szakra.

A besorolási döntést legkésőbb augusztus 5-ig elérhetővé teszik az e-felvételi rendszerében, erről pedig e-mailt is kaptok.

A felsőoktatási intézmények felvételi határozatot is küldenek a jelentkezőknek postán vagy e-mailben, legkésőbb augusztus 8-ig.

A 2017-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket, pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatjátok ki.

Így változnak a felvételi pontszámítási szabályai 2017-benElstartolt a 2017-es felvételi, és az idén is változik néhány pontszámítási szabály. Íme, így kalkulálhattok a pontjaitokkal, ha alap- vagy osztatlan szakra jelentkeztek. 1. lépés: a tanulmányi pontszám Először a középiskolai bizonyítványotokat kell elővennetek (ha végzősök vagytok, gondoljátok át, milyen jegyekre számíthattok év végén, és azzal számoljatok - ha változnak az eredmények, májusban újra kalkulálnotok kell).

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.