Megkezdődött a magyarérettségi, több tízezer diákra vár négy nehéz óra

Pontban nyolckor országszerte megkezdődött a magyarérettségi - a diákoknak közép- és emelt szinten is négy órájuk van a feladatok megoldására.

  • MTI
Túry Gergely

A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak. Középszinten az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30  percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti.  Ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyben egy műértelmező  szöveg alkotását várják 150 perc alatt. 

Megvannak a középszintű magyarérettségi hivatalos megoldásai.

Az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldásait is közzétették.

Itt van a magyarérettségi megoldása: szövegértési feladatsor

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a magyarérettségiről.

Ezt a szövegértési feladatot kapták az érettségizők magyarból.

Választási témát is kaptak a magyarból középszinten érettségizők.

Nehéz szöveget kaptak a diákok a középszintű magyarérettségi szövegértési részében.

Az érvelés és a hivatalos levél írása sem okozhat gondot a magyarból középszinten vizsgázóknak.

Kiszúrás-e, hogy "ismeretlen" szerző művét kell elemezni?

Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint  két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok  egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük  szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is  meghatározhatják.

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 28. időszakában 1.183 helyszínen összesen várhatóan mintegy 110.700-an adnak számot tudásukról. Kedden a matematika írásbelik következnek.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.