Megkezdődött a magyarérettségi: több mint 79 ezer diák vizsgázik ma délelőtt

Ma reggel nyolc órakor megkezdődött a 2015-ös tavaszi érettségi: magyarból középszinten 77 975, emelt szinten 1904 diák vizsgázik, míg magyar mint idegen nyelvből 113-an érettségiznek.

  • Eduline
Fazekas István

A középszintű írásbeli első, szövegértési részének nem hivatalos megoldása

A második, szövegalkotási rész nem hivatalos megoldása

A középszintű magyarérettségi hivatalos megoldása

Az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldása

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1174 helyszínen 77 975 diák, emelt szinten 50 helyszínen 1904 tanuló tesz érettségit.

Percről percre a magyarérettségiről

Az első, szövegértési részben Grendel Lajos A modern magyar irodalom története című művének bevezetőjét kapták a diákok.

Nem minden kérdés egyértelmű az első részben egy szaktanár szerint.

Seneca-idézet, Bodor Ádám-novella, Tóth Árpád és Jékely Zoltán a második, szövegalkotási részben.

Eddig hanyagolt szerzők a feladatsor második részében.

Ezzel a feladattal több tízezer diák járt jól.

A középszinten érettségizők száma több mint tízezerrel csökkent négy év alatt, emelt szinten viszont egyre többen vizsgáznak.

Érthetetlen kérdések, kevés idő - kiverte a biztosítékot a középszintű írásbeli első része.

A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.

A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 percig tart. Az írásbeli vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Magyar mint idegen nyelvből csak középszinten lehet vizsgázni. A magyar mint idegen nyelv vizsgatárgy írásbeli érettségi vizsgája négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.