"Vok", "valszeg", "lol" - nem okozott nagy meglepetést a szövegértési feladatsor

Nem volt nehéz az idei középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsora, a legtöbb diák valószínűleg meg tudta válaszolni a szöveghez kapcsolódó kérdéseket hatvan perc alatt – mondta az eduline-nak az egyik budapesti középiskola magyartanára.

  • Eduline
Túry Gergely

Itt vannak a hivatalos megoldások! Hány pontot értetek el?

A középszintű magyarérettségi hivatalos megoldásai.

Az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldásai.

Egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kell elolvasniuk és értelmezniük a középszinten érettségizőknek - a szöveg a "digilektusról", a netnyelvről, az sms-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól. A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg, az érettségizőknek természetesen nem a teljes szöveget kellett elolvasniuk, csak egy rövidebb változatot.

A középszintű magyarérettségi első részének nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását itt találjátok

A szövegalkotási feladatsor nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását itt nézhetitek meg.

A középszintű magyarérettségi első, szövegértési részéről itt találjátok a legfrissebb infókat, folyamatosan frissülő tudósításunkat pedig itt olvashatjátok. A középszintű feladatsor esszékérdéseiről itt találjátok a legfrissebb infókat.

Az emelt szintű magyarérettségi részletei pedig itt vannak.

Az eduline által megkérdezett szaktanár szerint a téma közel áll a tizenévesekhez, a „netnyelvnek” ugyanis ők a legfőbb használói, igaz, tudományos szemszögből, ennyire részletesen valószínűleg nem foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. Egyébként is jól látható tendencia, hogy a tételkészítő bizottság olyan nyelvészeti témát választ, amely érinti ezt a korosztályt.

A szövegértési tesztben több hasonló feladat volt, „míg tavaly sok-sok táblázatos feladatot kaptak a vizsgázók, most inkább érvelni kellett az egyes jelenségek mellett”. A diákok munkáját segítette, hogy az idén is jelölték a feladatlap összeállítói, hogy az egyes információkat melyik bekezdésben kell keresni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.