Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Rengeteg komment érkezett cikkünkhöz, amelyben arról számoltunk be, hogy a 3-as metró leállása miatt több gimnáziumnak kreatív megoldást kellett bevetnie azért, hogy egy-két érettségiző időben beérjen az írásbelire. A kommentek közül válogattunk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda reggel nem járt a 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán azt közölte, a járműhiba elhárításáig buszok szállítják az utasokat ezen a szakaszon.
Körbekérdeztünk a Budapest belvárosában lévő gimnáziumokban, mindenki beért-e a közép- és emelt szintű töriérettségire. Az Eötvös József Gimnáziumban a középszinten vizsgázók időben elkezdték az írásbelit, egy, emelt szinten érettségiző diák azonban késett.
A történelemérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok.
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója az eduline kérdésére közölte: volt olyan érettségiző, aki telefonon hívta tanárait, akik azt javasolták neki, hogy üljön taxiba, egy másik diákért pedig robogóval ment az egyik pedagógus. Az egyik késő diákot megvárta a csoportja, így ők öt perccel később kezdték az írásbelit.
Cikkünkhöz rengeteg komment érdekezett, ezekből szemezgetünk:
Szegény gyerekek, úgyis tele vannak drukkal, még ez is ráadásul..... ilyen közérzettel, ijedtség után ha beér időben a suliba, még akkor is 240 a vérnyomása a kölöknek.
Szerencsétleneknek nincs elèg bajuk,még ezen is idegeskedhetnek.. Egy tapsot azért megérdemel a BKK.
Gondoljunk bele, mi mennyire izgultunk akkor, mikor mi mentünk érettségizni, pedig én simán beértem, és meg tudtam írni. Most a sok szerencsétlen diák meg próbál bejutni az iskolába, úgy, hogy fizetik a 3450 forintos diákbérletet! Ilyenkor ki az okos? Ilyenkor ki fogja meg a kezüket, és segít nekik időben odaérni? Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, milyen aggyal fognak tudni leülni és írni a törit ennyi stressz után... vicc az egész.
Ahhoz, hogy rögtön az iskolába érkezésem pillanatában igazolni tudjam a késést, és ily módon még aznap vizsgázhassak, mennyi időmbe kerül egy igazolás azonnali előteremtése a közlekedési vállalattól? Már látom lelki szemeimmel a pánikoló tizennyolcévest, aki tudja, kihez kell fordulnia a lezárt metró előtt!
Őszintén szólva én a tőlem gyalog 15 percre lévő gimiben érettségiztem, mégis ott voltam 30-40 perccel előbb. Ezt főképp Bpn bele kell kalkulàlni, és legalàbb 30 perccel koràbban indulni. Sose tudnék úgy menni vizsgàra, hogy éppenhogy beérek belém az raknà az ideget. :)
Még szerencse hogy 11 éve már 7.00-7.20 között bent kellett lennem a suliban....Úgy látszik, ma már elég beesni érettségi kezdés előtt pár perccel. :/ Változnak az idők...
Valóban sajnálatos! Azonban vidéken se könnyű a helyzet. Nevezetesen Hajdúszoboszló-Debrecen közötti szakaszon autópálya építése zajlik. Forgalomkorlátozás, útlezárás, és 30-70 perc késéssel érkeznek a buszok, autók, ha ezen az útvonalon próbálkoznak. Úgyhogy az érettségizők jóval korábban!!! kelnek a megszokottnál, és várakoznak a dugóban, vagy kerülőutakon igyekeznek bejutni az érettségi helyszínére. HÉTFŐ ÓTA!
Megoldást kell rá találni, nem az ő hibájuk. Nem tud mindenki helikopterrel közlekedni...
Második világháború, tatárjárás és hitvilág a töriérettségi második részében
Az ókori görög hitvilágról, a második világháborúról, a tatárjárásról és a nehéziparról is kaptak esszéfeladatot a diákok a középszintű történelemérettségi második részében. A középszintű történelemérettségi második részében négy esszéfeladatot kapnak a diákok, ezek közül azonban csak kettőt kell kidolgozniuk.
Határon túli magyarok, Horthy és sztálini diktatúra a töriérettségi első részében
Horthy-idézet, határon túli magyarok és a magyarországi cigányság is téma a mai középszintű töriérettségi első feladatlapján. Julius Caesarral kezdődik az idei töriérettségi első, rövid válaszokat igénylő feladatrésze. Kaptak a vizsgázók kérdést a középkori városokkal és Hunyadi Mátyás uralkodásával kapcsolatban is. Az egyik feladat a kora újkori európai kereskedelmi útvonalakkal kapcsolatos.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.