Egészen különleges ballagást tartott az egyik debreceni középiskola - fotó

Különleges felvonulással búcsúztak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának végzős diákjai. Több mint százan gördültek be énekelve, feldíszített traktorokon és pótkocsikon a kampuszra.

  • Eduline

Nem mindennapos módon tették felejthetetlenné pallagi diákéveiket az egyetemi gyakorlóiskola diákjai - adta hírül a Debreceni Egyetem.

unideb.hu

A végzős osztályok lufikkal, tenyérlenyomatos transzparensekkel és sok más különlegességgel díszített pótkocsis traktorokkal vonultak fel csütörtök délben a középiskolától a Debreceni Egyetem főépületének érintésével az intézmény Böszörményi úti kampuszáig.

A legjobb dalok szerenádhoz - ami nem maradhat ki

Ha idén fejezitek be a középiskolát, hamarosan azon is el kell gondolkozni, hogy kikhez mentek szerenádozni és milyen dalokat fogtok énekelni. Itt van pár ötlet, ha teljesen tanácstalanok vagyok. Kezdjük azokkal, amelyek nem maradhatnak ki. Amolyan szerenádos klasszikusok.

Mikor tartják a 2018-as ballagásokat?

Hamarosan jön a ballagási szezon, májusban a középiskolások, júniusban pedig az általános iskolások ballagási ünnepségeit tartják az iskolák. A legtöbb gimnáziumban 2018. május 4-én lesz a ballagási ünnepség, de vannak olyan középiskolák, amelyek május 5-én, szombaton - vagyis két nappal a magyarérettségi előtt tartják az ünnepséget. Az általános iskolai ballagásokat 2018.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.