Innen készülhettek a szóbeli magyarérettségire: műértelmezések, elemzések és pályaképek

Már elkezdenétek készülni a szóbeli magyarérettségire, de nem tudjátok, honnan szerezhettek megbízható, jól kidolgozott tételeket? Innen nyugodtan szemezgethettek.

  • Eduline
Shutterstock

Június 5-én az emelt szintű szóbelikkel folytatódik az érettségi, 16-ától pedig a középszinten érettségizők készülhetnek. A Nemzedékek Tudása Akadémia éppen ezért újabb és újabb műelemzéseket, műértelmezéseket, illetve pályaképeket tölt fel adatbázisába: eddig többek közt Balassiról, Csokonairól, Berzsenyiről és Kölcseyről érhetőek el tételek. Érdemes figyelni az oldalt, hiszen folymatosan bővül az anyagok száma, melyeket innen bárki ingyen letöltheti.

A tételkidolgozáson egyébként sok múlik, az eduline-nak korábban nyilatkozó szaktanár, Sági Zsuzsanna szerint a legnagyobbat azzal lehet bukni a szóbelin, ha minden ellenőrzés nélkül szedtek le az internetről kidolgozott tételeket. A Budai Középiskola magyartanára elmondta: ez leginkább a gyengébb teljesítményű diákokkal szokott előfordulni, akik általában nem tudják eldönteni, hogy amit letöltöttek, az elég informatív-e, nincs-e benne tárgyi tévedés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.