Jól jártak a keresztféléves felvételizők - most még marad a minimumponthatár

Január 22-én hirdetik ki az idei keresztféléves felvételi ponthatárait, egy dolog azonban már most biztos: februárban még azok is elkezdhetik alapszakos tanulmányaikat, akik 280 pontnál kevesebbet gyűjtöttek.

  • Eduline
Shutterstock

Ez a 2015-ös általános felvételin már nem lesz így: csak akkor kerülhettek be alap- vagy osztatlan képzésre, ha legalább 280 pontot szereztek. 

A felsőoktatási szakképzésekre is nehezebb lesz bejutni: az idei 220-ról 240-re emelkedik a minimumponthatár - aki ennél kevesebb pontot szerez, állami ösztöndíjas és önköltséges helyet sem kaphat az egyetemeken és főiskolákon.

A keresztféléves felvételiről itt olvashatjátok el legfrissebb cikkeinket, a 2015-ös pontszámítási változásokról pedig itt találjátok részletes összefoglalónkat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.